Kisalföldi Homokpuszta szeminárium

A Kisalföldi Homokpuszta projekt keretében 2015. május 20-21-én nemzetközi konferencia került megrendezésre Győrben.

A „Szárazgyepek helyreállítása” címmel megszervezett szemináriumra 40 résztvevő érkezett Magyarország, Ausztria és Szlovákia különböző részeiről. Az első napon természetvédelmi szakemberek előadásaira került sor, melyek keretében a Kisalföldi Homokpuszta projekt általános bemutatása után ismertették ezen, valamint két másik LIFE+ projekt (Keleti Bakony és Turjánvidék) természet megóvási akcióit. Továbbá az érdeklődők - kutatók és erdészek tájékoztatóin keresztül - megismerkedhettek más magyarországi és szlovákiai homoki gyepes élőhelyekkel is. Minden szekció beszélgetéssel zárult, ahol a résztvevők belefolyhattak egy-egy téma megvitatásába.

Vacsora után városnézésre is volt lehetőség Győrben, Bozsóki Attila alezredes, a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnokhelyettesének vezetésével. Sajnos a rossz időjárási körülmények miatt elmaradt az előzetesen tervezett éjszakai lepke és denevér megfigyelés a Kisalföldi Homokpuszta területén.

A szeminárium második napján a jelenlévőket Győrszentivánra szállították, ahol a Kisalföldi Homokpuszta területén terepbejáráson mutatták be a végrehajtott beavatkozások eredményeit. A terepen sétálva a látogatók megtekinthették a szürke marhákat, amelyek legeltetését alternatív megoldásként vezették be a füves területeken felhalmozódott szerves hulladék anyag eltávolítására. Az éppen virágzó védett növények, mint például az Adonis vernalis, Orchis militaris és Orchis coriophora csak még szebbé tették a tájat.

A projektről bővebb információ itt olvasható: http://europaconsortium.eu/projects/25

  • 1
  • 2015-05-25 00:00:00
  • LIFE, terep bejárás, szárazgyepek, megőrzés, Kisalföldi Homokpuszta, természetvédelem, szeminárium

Hírarchívum

Cimkék